Nem véletlen, hogy a mégoly átkos Kádár-érában is nagyobb gondot fordítottak a választékos beszéd és igényes fogalmazás elsajátítására, a rokon értelmű szavak minél szélesebb körű megismerésére és megismertetésére, mint az elmúlt negyedszázadban. „Régi vágású" magyar tanáraink még tudták, hogy a nyelvkultúra minden más ismeret elsajátításának megalapozója. Az egzakt ismereteket, kiváltképpen a matematikát sem fogja soha igazán megérteni az, akinek nincsenek szélesebb körű nyelvi-irodalmi ismeretei. Ezért olvastattak annyit magyar költőink, íróink műveiből.

Persze költőink, íróink szókincse sem volt egyforma. Az Origo szerkesztősége nemrégiben utánajárt egy legendának, amely szerint Arany Jánosnak van a legnagyobb szókincse. Adatelemzés alá vetették Arany műveit, és azok szókincsét összehasonlították a magyar irodalom öt másik alakja (Vörösmarty Mihály, József Attila, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Ady Endre) műveivel.

Nos, az eredmény fényesen igazolta a legendát. Arany János vezeti a listát, csaknem hatvanezer egyedi szóval. Ami lángelmére valló teljesítmény, tekintettel arra, hogy a magyar nyelvben összesen hatvan-százezer egyedi szó van. Bár az eredmények szerint a hat költő közül Babits Mihály írta le a legtöbb szót (398 003), ebből azonban mindössze 27 116 volt egyedi. Arany János viszont az élete során leírt 287 425 szóból összesen 59 697 egyedit használt.

Gyulai Pál sorait forgatom fejemben. Egyszer elmondta Arany a Kisfaludy-Társaságban egyik balladáját. Gyulainak kevésbé tetszett. Belekarolt Aranyba s csak annyit mondott neki halkan: „Nézd, János, lehet, hogy lesz náladnál nagyobb költőnk – de magyarabb nem lesz soha." S ha az átlag magyar csak – és akkor talán sokat is mondtam – az ő szókincsének öt százalékával rendelkezne, mi mindenre lehetne képes!

(Hunhír)