Egy napod van még,
S egy bölcső-puha, végtelen éjed,
Hogy békédet magadban utolérjed,
S tiéd lehessen minden,
Ami még benned gyermeki lélek.

Egyetlen nap a végtelen sorból,
S azután tényleg eljön az idő,
Amely csak érted van,
S a tétova szavak,
Mint puha fénysugarak
Vállaidra hullnak,
Eléd állnak, s karjukat kitárják,
Hogy ne légy többé porosodó márvány,
Elrozsdállt lelkedet fényesre csiszolják,
Füledbe súgják: ne élj árván,
Ne élj vadul, zörgő tél üvegére
Fagyva álmatlanul,
Ne légy bujdosó szivárvány,
De verőér, lélegző szív-gyökér,
S nem állasz többé kitépve az időből.

Egy napod van még,
Egyetlen, bölcső-puha végtelen éjed,
Hogy békédet magadban utolérjed,
S tiéd lehessen újra,
Mi benned még gyermeki lélek.

Egyetlen nap, de más, mint a többi
A végtelen sorban,
Mert ez tényleg érted,
A készületért van,
Amikor feledvén árvaságod,
Csillapodva várod,
Hogy megszülessen Messiásod.