Jöttök a Somló felől, jöttök
fehéringesen,
S az elképedt egekre,
bárányfelhőt karmol a szél.
Pista karimás kalapban,
mellette László lépdel
Újranőtt inain ruganyosan,
szinte szökell.
Kormos és Zelk ballagnak
egymásba karolva,
Mögöttük, pár kortyra
összehajolva
Szilágyi, Sinka, Ratkó és
Berda,
Balladát dúdolva, kulacsát
körbeadja.
Mármori kövén ülve Dániel úr
beszélget
Ferenccel, elpergett közülük
rég a sértett harag,
S mint üde fuvallat,
hangjukat derű szövi át.
János melléjük telepszik,
Sándor csendesen
Pipára gyújt. Tűnődve
hallgatja őket Mihály,
S könyvtárnyi magánya ott
fénylik szemében.
Endre és Attila, mintha csak
éppen arra járna,
Mosolyogva néznek szépen a
régi társaságra,
Akárcsak Miklós, aki új
versét írja noteszába,
S mint egy angyal, leszáll a
béke csendesen.
Jöttök a Somló felől, jöttök fehéringesen.