Az ajtónál
Kínoktól szagló csont-fehér szoba,

rácsról lecsüngő tintakék remény;

árnyak fölött lágy fény libben tova

s csak szürke csend marad kihűlt helyén.


Idő csorog, sajgó múltat érlel;

s gyufányi lángot markoló szemek

még harcot vívnak egy szörnyű lénnyel,

hiába tudják, úgyis vesztenek.


Utolsó kép egy keskeny résen át:

tükörből néz egy szőke kisgyerek.

Itt elsötétül,  virrad odaát,

és felragyognak végtelen terek.