Így halt kínhalált Jézus Krisztus
Valljuk be őszintén: mi
bizony még egy pofontól is elalélunk. Ha ellenben Krisztus kínhaláláról
olvasunk hiteles feljegyzéseket, vagy a keresztény ókor mártíraktáit bújjuk,
megérthetjük, miért a kereszténység az egyetlen igaz vallás.
Józan ésszel, nemes lélekkel csak az áldozza fel földi életét ugyanis,
aki tudja, hogy e tettével minden e világi örömnél, boldogságnál, szépségnél
többet kap majd. Az élő Isten Fia ezért volt mintakép Nérótól Diokléciánuszig,
a római keresztényüldözések során. Ha Őt követjük a halálban, örök életet
kapunk – minden földi életnél igazabbat. Ez volt az ókeresztény kor Krisztusban
hívő emberének krédója, hitvallása.
Már az Ószövetségi Szentírás megjövendölte Jézus szenvedését
(I Móz 49, 11-12, 21. Zsoltár, Iz 53, 1-3, Dán 9, 26, Zak 12, 10) – nem is
szólva az Újszövetségről (Mt 16, 21, Mt 17, 21-22, Mt 20, 18-19, Mk 8, 31, Mk
9, 29-31, Mk 10, 32-34, Lk 9, 22, 44, Lk 17, 25, Lk 18, 31-34, Jn 3, 14-15, Jn
8, 28, Jn 12, 32-33). Mel Gibson filmremeke teljes kortörténeti hitelességgel
ábrázolja ennek részleteit. Ám maga az orvostudomány is igazolta
szenvedéstörténete emlékeinek hitelességét:
„Mily irigylésre méltó gyakorlati ismeretekkel bírtak az
anatómia terén ezek a római hóhérok, kik éppen a Megváltó idejében oly sokszor
gyakorolták szomorú művészetüket! Pontosan azon a helyen szögezték át a kezet,
ahol nemcsak az igen erős első, de a hátsó kéztő-inak mintegy egységes tömeggé
fogják össze a csontocskákat, és ahol a tenyér alatti részen is rendkívül erős
szalag (ligamentum carpi transversum volare) képződik. A kéz ilyen szegezés
mellett játszva megbírja a test súlyát. Az a szeg, mely ennek a szalagnak alsó
része alatt van beütve, sziklaszilárdan tart, s lehetetlen a szeget a sebből az
életfenntartási ösztöntől hajtva kirántani.”
(Dr. Med. Hynek R. W.: Krisztus kínhalála a modern orvosi
tudomány világánál. Ford.: Dr. Czékus Géza. III. kiadás. Budapest, 1937. Korda
Rt. 43. old.)
Az Imperium Romanum világában a keresztre feszítés volt a
lehető legalantasabb kivégzésmód. Mi, akik a legelső széltől és a legkisebb
fagytól is rettegünk, talán el sem tudjuk képzelni, mit jelentett ez. De adjuk
át ismét a szót a – medicinának:
„A keresztre feszített rettenetes módon halt meg – és egészen
tiszta öntudatnál. Szó szerint úgy, mint a féreg, melyet nehéz csizma taposott
s engedett megmásíthatatlan sorsának, a pusztulásnak! Irtózatos görcsök
kínozták – amilyenekről csak annak lehet fogalma, kinek lábikráját gyakran
húzza a görcs, vagy aki epe- és vesekövektől szenved. Csak az ilyen tudja,
legalább megközelítően elképzelni, hogy mit jelent az, odaszegezve lenni, s a
kereszten függve halni meg. A halálra ítéltnél rettentő görcsök fogják el
elsősorban a mellkas izomzatát, melynek az a rendeltetése, hogy mechanikusan
tágítsa és szűkítse a mellkast, s ezáltal levegővel telítse, vagy a levegőt
kiszorítsa belőle. Mindez egészen mechanikusan, az akarattól függetlenül
történik. Kezdetben csak a külső légzési folyamat válik nehézzé és akadozottá;
de ha aztán a kilégzések nyilvánvalóan túlsúlyra jutnak a gyengébb belélekzések
fölött, s különösen, ha a görcs átterjed a rekeszizomra is, a mellkas merev
helyzetbe kerül és nincs meg a további levegőcserének, a vér oxidációjának
lehetősége. Az ilyen szerencsétlen előbb elsápad, majd elkékül, végre
kékes-vörössé válik. A lélekzés szüneteltetésével megakad a szív működése is –
s ezzel beáll a halál.
A halál közvetlen oka a fulladás, melynek külső tünete
alapján pompás elnevezés az elkékülés. (Zyanosis.) Valóban: „Az ő kékségével
gyógyultunk meg!” (Iz 53, 5) Íme: a Szentírásnak ismét egy váratlan és meglepő
igazolása.”
(Hynek, id. mű, 60-61. old.)
Ha az ókeresztény évszázadok mártíraktáit, vértanúleírásait
olvassuk, szintén azon döbbenhetünk meg, mennyien vállalták akkor magáért Jézus
Krisztusért a kínhalált. Marx Ignác egyháztörténész tankönyvében (A Katolikus
Egyház története, 1932) tételesen ismertette, milyen kínzások vártak reájuk:
„A vértanúság módja különösen az utolsó üldözések alkalmával
nemcsak szörnyen kegyetlen, hanem hosszan tartó is volt. A törvény által előírt
büntetések szigorúsága, a nép kegyét hajhászó bírák kegyetlensége s az a
törekvés, hogy az elítéltet hittagadásra kényszerítsék, mindenre magyarázatot
ad. A büntetés főbb formái voltak: a) keresztre szögezés vagy rászegezés nélkül
fölfüggesztés, éhenhalással egybekötve (Eus 8, 8), agyonszúrás (u. ott 6, 42),
fölakasztás mindenféle formában, amikor az áldozat lecsüngő tagjaira nehéz
súlyokat akasztottak (u. ott 8, 9, 10, 25), a szemérmet sértő ruhátlanítás; b)
kerékbe törés éles tárgyakkal vagy azok nélkül; c) kínpadra feszítés sokszor
égetéssel vagy kapcsokkal (u. ott 6, 41, 8 7), fogókkal, vasfésűkkel való
szaggatás (u. ott 8, 9), bebörtönzés láncra verten a táplálék elvonásával stb.
(u. ott 8, 11, 5, 2), e) ostorozás legkülönbözőbb szerszámokkal (lora, nervi,
fustes, flagra, scorpiones, plumbatae), sokszor addig, amíg a csontok és belek
kilátszottak, f) kemencében vagy parázson, izzó vasszéken vagy vasrostélyon
való megsütés, forró olajjal vagy szurokkal teli hordóba való belevetés (u. o.
6, 41, 5, 2), forró olajnak vagy izzó, olvasztott ércnek fülbe, szájba öntése,
olajba áztatott ruhákba öltöztetés, aztán annak meggyújtása (tunica molesta);
g) lefejezés, lándzsával vagy nyíllal való keresztül szúrás, megfojtás,
elevenen való eltemetés, h) vadállatok vagy kutyák által való széttépetés,
patkányokkal való szétrágatás; i) darabokra szaggatás, megcsonkítás, a test
fölhasítása, amikor a sebbe moslékot öntöttek (Gregor. Naz. c. Julian. 1. n.
87.); k) nyilvános kényszermunka, bányamunka (Philosophumena 9. 2; Cypriani
Epist. PL. 4. 415 s köv.) megcsonkítással vagy éheztetéssel. Asszonyok és
szüzek meggyalázása, akiket naphosszat ruhátlanul hordoztak körül vagy
bűnbarlangokba kényszerítettek, de akik sokszor csoda által megszabadultak, például
Lucia, Ágnes, Theodora stb.).”
(Marx Ignác: A katolikus Egyház története. Ford.: Bilkei
Ferenc. Székesfehérvár, 1932. Debreczenyi István Könyvnyomdája. 62-63. old.)
Mi a legkisebb fájdalomnál is felszisszenünk, tehetnők hozzá,
ahelyett, hogy csak egy kicsit is eltöprengenénk, miért is halt halált kétezer
éve maga Jézus Krisztus?