Pádraic H. Pearse: Az Utazó |
Elszomorított a világ szépsége, A szépség, mi el fog tűnni; Néha szívem megremegett az örömtől, Ha szökkenő mókust láttam a fán, Vagy piros katicát a fűszálon, Vagy kisnyulakat az esti mezőn Lenyugvó nap fényében, Vagy zöld dombot, ahol árnyak sodródtak, Csendes dombot, hol a hegyi ember vetett, S nemsoká arat; a Menny kapujához közel; Vagy meztelen lábú gyerekeket a tenger Homokján apálykor, vagy ahogy játszanak Connacht városának utcáin, Boldog és ifjú teremtmények. Aztán szívem azt mondta: El fognak menni, Elmennek, megváltoznak, meghalnak, s nem lesznek többé, A fényes és zöld, a boldog és ifjú teremtmények mind; És mentem tovább utamon Szomorúan.
The Wayfarer
The beauty of the world hath made me sad,
|