Végső pillanat
Egy rideg szobában, dermedt délután,
méla csend és fonnyadt alma szag van.
Szürke fény remeg a párnákon puhán,
s ráncos asszony fekszik mozdulatlan.
Bőre színtelen, az ajkán csöppnyi vér,
s lábain, mint kőrakás a paplan.
Sóhajt hirtelen, szemével inni kér,
látszik arcán, kínja olthatatlan.
Nyögve még felül, zihál s a válla ráng,
karja, mint a rongy, lecsüng lohadtan.
Két tükrében épp kihuny a gyertyaláng;
s lepke rebben kint az alkonyatban.
