I.

Mint só a vízben, oldódik csönd.
Szűrt, szikár szavaink mögött,
gúzsba kötötten vergődő rettenet.
Váratlan hír a várva várt rendről,
várat magára még. Bagoly ing az ágon,
s pókfonál kötélen ring a sötét.
E patkány-idő, ordító fekete rendjét
felemésztik a konok éj gyomornedvei.

Távolról mintha szél indulna feléd,
puha macskaléptekkel, nesztelen közelít.
Halk hangok zúdulása ez, mégis erőt
hirdet neked, ki magadba bújva élsz,
s meghallod csended mélyén az intést:
ne félj! Reszketve nyúlsz e szó után
s korai éveid érintései énekelnek feléd
Odaátról. Mint vízben a só, úgy oldódik
csöndedben e furcsán ordasodó béke-árny.

II.

/Állok e ránctalan, szivárvány- őszben veled./
Abszolút ősz. Csönd és harc. Nehéz üzenetek
érnek utol mindenünnen. Ahogyan vörösen
fogyatkozó holdak, súlytalanságba vesző
hit-lufik lebegnek megsarcolt életed felett.
Inognak a tévedhetetlenek, s dadog a világ.
az áradat elindult, s egymás sarkára hág.
Szivárvány-őszben szétszéled szédülten
a csöndben oldott béke, mint a pókfonál.

III.

Abszolút ősz, halk hangok zúdulása ez.
a ház-haza befalazott ablakai megett,
odabenn, odvas vakolat hullik sötéten,
s fekete fény mögé bújik hallgatagon.
Odakünn október szivárványa zörren
fázva a térdig hulló hajnali dérben.
Botlik a csönd, s a pirkadat megremeg.
vadászgépek húznak el a házad felett.

IV.

Abszolút ősz. A vándor új útra tér.
lebomlanak a sátrak, s üdvözítő igék
Meghallásáért küzd a szív. Kimondott
szóban kibomló távlat, s a tett nem áll
meg önmagában, ha nem segíti még
tovább felebaráti kéz. Csend és harc.
szivárványos, október végi látomás:
Ránctalan, tisztán kimondatik az igaz.  

2015-10-30