“Ne ásd föl a múltat a holtakért. Hagyd csöndesen

pihenni őket, s inkább várj. Előbb, utóbb maguktól

jelentkeznek szokásaik szerint. Mert sokféle szokásuk

és szeszélyük van.”

(Rónay György)

Igaza van a költőnek
közvetlen halottjainkra vonatkozóan és igaz a nemzet családjának nagy
halottjait illetően is. Nem kell felásni a múltat, jelentkeznek ők.
Jelentkeznek az Aradi Vértanúk. Minden év október 6-án.

Üzennek nekünk. Ma. Nem célom most történelmi jelentőségüket,
tetteiket ismertetni. A történelmet jól ismerők megtették eddig és megteszik
napjainkban is. Sajátosan közelítem meg őket, mert sajátosan érintenek engem.

Életük és
cselekedeteik történelmi mértékkel befolyásolta koruk állapotát, a magyarság
akkori jelenét. Hatással voltak és vannak népünk sorsát illetően. Élet és
cselekedet.

És a halál és a szenvedés?

“A tett
szenvedés,

S a szenvedés is tett.”

(Eliot)

Nagy dolog
élni, szólni, tenni! És m e g h a l n i ? Ráadásul a saját halállal?

Képzeljük el együtt a “Magyar Golgotát”, ahol kilenc bitófa áll s egy sánc. A
sánc előtt négy, a bitófák előtt kilenc tábornok. – ÜZENET, ahogyan megélték
utolsó éjszakájukat és halálukat. (Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy
mielőtt az osztrákok kezébe kerültek mint foglyok, mindannyian megszökhettek
volna, de ők tudatosan, szabadon vállalták sorsukat.)

A tizenhárom aradi vértanú

A 47
éves DESSEWFFY ARISZTID tábornok a siralomházban
mondotta: “Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok 300 év óta.”
Majd mély álomba merült. Az őt meglátogató papnak, aki csodálkozik, hogy
alszik, ezt mondotta: “Tiszta a lelkiismeretem, s az hagyott aludni.” Teljes
nyugalommal állt a kivégzőosztag elé.

A 34
éves LÁZÁR VILMOS ezredes október 6-ra virradó éjszaka
írta feleségének: “Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy
emléket tőlem élő jeléül annak, hogy aki tisztán, becsületesen élte egész
életét, nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én. ” Kivégzése előtt
elköszönt lelkészétől: “Isten Önnel!” A fegyverek eldörrenése előtt kiáltotta:
“Istenem! Nőm és három gyermekem!”

Az 53
éves SCHWEIDEL JÓZSEF tábornok gyóntató papjának
mondotta: “Ártatlanul halok meg. “Gyónása után rendelkezett: “Tisztelendő Úr,
íme ezen feszületet anyámtól örököltem, s ezt a harcok zajában mindig magamnál
tartottam. Kérem, adja át fiamnak. Kezeim között akarom tartani s úgy vele
meghalni: ne irtózzék azt onnan kivenni s fiamnak átadni. ” (…) Schweidel nem
engedte szemét bekötni, kétszer is lerántotta a kendőt. Szembenézett a gyilkos
fegyverekkel. A vérével befröcskölt keresztet a pap átadta a börtönben szenvedő
fiának.

Az 50
éves KISS ERNŐ altábornagy október 5-én írta
lányainak: “Forrón szeretett gyermekeim! Bocsássatok meg nekem, gyermekeim,
miképpen én is megbocsátok nektek – ez halni készülő apátok kívánsága (…)
Imádkozzatok ártatlan lelkemért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen
apátoknak.” A sortűz előtt kiáltotta: “Szegény hazám! Vége mindennek! Isten
büntesse meg hóhérainkat!”

A 36
éves POELTENBERG ERNŐ tábornok október 5-én reggel 9
órakor írt apjának: ” Legdrágább szegény apám! Isten a tanúm, majd megszakad a
szívem, amikor ezt a szomorú, rettenetes hírt közlöm: mire ezeket a sorokat
megkapja, már nem leszek. Tíz perccel ezelőtt halálra ítéltek. (…) Jó anyám,
utolsó kérésem, legyen vigaszom ebben a szomorú búcsúórában, hogy nem hagyja el
angyali jóságú feleségemet és gyermekeimet.” Feleségének így ír: “Nem tudom,
imádott Pauline-om, hogyan írjak neked, hogy a csapás ne sújtsa nagyon gorombán
szívedet – és csak azt kívánom, hogy szerencsétlen sorsomat olyan résztvevő
ajkáról halljad meg, amely a legkíméletesebb módon közli veled, még mielőtt
ezeket a sorokat megkapod.” …. A tábornok, mielőtt elindították őket a
kivégzőhely felé, megállt, végignézett önmagukon s így szólt: “Szép deputáció
megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.”

Az 54
éves TÖRÖK IGNÁC tábornok a hadbíróság előtt
magyarságával mentette tetteit: “Lelkiismeretem felment engem! “Kivégzésének
éjszakáján szenvedélyének élt: a várak erődítésével foglalkozott.

A 41
éves KNÉZICH KÁROLY tábornok utolsó napjairól,
óráiról keveset tudunk. De azt igen, hogy mikor hadsegéde menekülésre biztatta,
így válaszolt: “Nem hagyhatom el jó honvédeimet. Mindig hívek voltak. Én,
vezérük is halálig hívük leszek.” – S lám halálig megtartotta szavát.

Az 54
éves LÁHNER GYÖRGY tábornoknak engedélyezték, hogy
5-én este beszélgessen feleségével. Mikor annak távoznia kellett a tábornok
fuvolázott. Donizetti Lammermoori Lucia című operájából Edgár búcsúáriáját
játszotta.

A 30
éves LENINGER-WESTERBURG KÁROLY megvesztegette
őreit, így tábornoki egyenruhába öltözhetett. Lelkészének mondotta: “Meg kell
halnom, de mint keresztény halok meg. Az úri szent vacsorában kívánok
részesülni és lelkemet az Istennek kezébe ajánlom.” Miután nyakára tették a
kötelet, így szólt: “Isten veletek bajtársak! Nemsokára egy más ítélőszék elé
fogunk állni, hol hiszem, igazságosabban fognak ítélni fölöttünk.”

Az 57
éves AULICH LAJOS tábornok a hadbíróság minden
kérdésére egyetlen választ adott: “Királyom parancsára esküdtem hűséget a
magyar alkotmányra s eskümet halálig meg kell tartanom.” – Kivégzését megelőző
éjszaka Horatius verseit olvasta. – Az őt megkönnyező paphoz így szólt: “Ne
sírjon barátom – s a feszületre mutatván folytatta – hiszen azt is , aki a
kereszten függött, az igazságért szegezték keresztre.”

A 45
éves NAGYSÁNDOR JÓZSEF tábornok mielőtt a hóhér a
nyakára tette volna a kötelet, latin közmondást idézett: “Ma nekem, holnap
neked.” Utolsó mondata ez volt: “Éljen a haza!”

A 45
éves DAMJANICH JÁNOS tábornok feleségének utolsó
ajándékul imádságot fogalmazott meg kivégzését megelőző éjszaka: ” Adj erőt, ó
Atyám, az én szegény Emiliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy
sorsát hitének erejével fogja elviselni..” Már csak ketten voltak Vécseivel,
amikor a pribékek hozzá léptek. “Azt gondolom, én leszek az utolsó, mert a
csatában mindig első voltam.” – jegyezte meg. Utolsó szavai voltak: “Szegény
Emíliám! Éljen a haza!”

A 42
éves VÉCSEI KÁROLY tábornok október 6-án reggel hat
órakor írta levelét feleségének: “Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell
halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben
– utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra
egyesülünk…csókolom kedves lányomat-lányodat, Gizellát. Isten veled.” Miután
társai már mind holtak voltak, nem volt kit megöleljen. Damjanich kezét
csókolta meg. Utolsó akarata volt, hogy feleségének adják át feszületét…

Üzenetük

Az aradi
tizenhárom vértanú így érintett engem. Életük utolsó órái, leveleik, szavaik,
nyugalmuk s bátorságuk üzenet nekünk. Megrendítő sorsuk tanít:

• az emberi tisztességből és a jövő iránti felelősségből vállalt
  helytállásnak minden körülményben van értelme,


• tudnunk kell, hogy a történelem nem a gyilkosoknak ad igazat,
  hanem a vértanúknak. (Mi lenne velünk e bizalom nélkül?!)


• tetteik és szenvedésük századokon át tanúsítja, hogy a hazát
  szeretni nemcsak kötelesség, de öröm és az élet értéke,


• csak az képes a “világot” szeretni, aki képes hazáját szeretni,


• a különböző forrásból eredő “magyarságuk” mellett egyek voltak
  bíráik előtt és a haza szeretetében, (és mi?),


• vallásos hitben éltek s úgy haltak meg, (ma milyen keresztény
  hitünk értékelése?),


• 1848 öröksége mellett ezzel egyenlő arányban ápoljuk az 1956
  forradalmának örökségét,


• mi, akik ma élünk, vajon milyen örökséget hagyunk gyermekeinkre,
  unokáinkra?

Újra Rónay
Györgyöt idézem: “Ne ásd föl a múltat a holtakért. Hagyd csöndesen pihenni
őket, s inkább várj. Előbb, utóbb maguktól jelentkeznek, szokásaik szerint.”
Mint most október 6-án az Aradi Vértanúk. A tizenhárom vértanú. Fogadjuk még
meg idézett költőnk tanácsát: „Legjobb talán, ha magunkban adunk szállást
nekik, s magunkkal hordjuk őket.” – Aki teheti, tettekkel építse hazánkat, aki
csupán szenvedi “balsorsunkat”, hazánkért tegye, hiszen a szenvedés is tett,
miként a tett szenvedés. (Eliot)

Itt
élnünk és halnunk kell.