Wass Albert olyan, mint egy tükör
Amint írtam, tegnap egy
adventi keresztállításon felolvastam egy Wass Albert-elbeszélést, a „Patkányok
honfoglalásá”-t. Azt hittem, egyértelmű, miért ezt választottam jeles írónktól.
De mégsem az – legalábbis nem mindenkinek még a saját házunk táján sem.
Baráti vita ez, hangsúlyozom, nem ellenséges, ugyanis egy – nem tévedés
– Wass Albert-rajongó magyar tanárnő írt nekem. Anélkül, hogy indiszkrét
lennék, kénytelen vagyok őt idézni, tekintettel tartalma közérdekűségére:
„Egy adventi keresztállítás alkalmából miért pont ezt a művét választottad Wass
Albernek? Szerintem sokkal odaillőbb lett volna a Magyar karácsony az égben.
Értem én, hogy harcolsz, küzdesz, nem adod fel, mindig és minden körülmények
között. Őszintén szólva nem is értem, miért pont ez a műve jutott eszedbe ezen
alkalomból...”
Én pedig, szintén őszintén szólva, azt nem értem, miért nem világos, hogy pont
ezt a Wass Albert-elbeszélést választottam? Indoklásul az alábbiakat írtam neki
– és mivel szintén közérdekű, megosztom:
„Azért, mert arra kívántam rámutatni, hogy korunk mennyire nem a krisztusi,
hanem az antikrisztusi embert, a „patkányembert” állítja elénk követendő
alakként. Az elbeszélés felolvasása után ezt el is mondtam. Hozzátettem, olyan
ez az elbeszélés, mint egy tükör. Ha belenézünk, megtudjuk, krisztusi vagy
antikrisztusi erők dolgoznak-e bennünk. Végül megjegyeztem, hogy meggyőződésem
szerint ez az elbeszélés ragyogóan példázza a kétféle embertípus közötti
áthidalhatatlan különbséget.”
Mindehhez még csak annyit, hogy közvetlenül utánam a helyi plébános
következett. Ő azonnal megértette, miért ezt választottam Wass Alberttől és –
megköszönte.
Száz szónak is egy a vége: olyan tehát e Wass Albert-elbeszélés, mint a
vegyésznek a lakmuszpapír. Teszteli az embereket. Azok, akik képesek eliszkolni
egy rendezvényről, melyen ezt az elbeszélést valaki felidézi, önmagukat
minősítik. Magukra vették, mert olyanok, amilyenek? Csak akkor ne tekintsék
magukat innentől kezdve keresztényeknek!
Pont erről szól amúgy
az advent, vagyis a tükörbe nézésről. Nem a plázákban kószálásról, a temérdek
ajándékvásárlásról, a földi javak hajszolásáról, nem. Bűnbánati idő ez. Még
egyszer mondom, a tükörbe nézés ideje. Amíg nem késő.