Teljesen igazuk volt a régi bölcseknek, akik szerint minden igazi
baj forrása a hitetlenség. Jó kétszáz éve viszont ezzel nem is olyan kevesen
egyenesen kérkednek. Ilyenkor – szintén nem kevesen – szólni sem tudnak. Miként
lehet őket meggyőzni arról, hogy ebben mennyire végzetesen tévednek?

Mondhatnók,
nem kellene mást tenniük a harcos hitetleneknek, mint józan paraszti eszüket
használni. Ezt elősegítendő, íme néhány csattanós történet. 

Ebéd közben egy francia azt mondta, hogy ő csak azt hiszi, amit lát. Erre
Sidney Smidt a süteményre mutatva megkérdezte:

– Ugyebár ez aztán kitűnő sütemény?

– Felséges – válaszolta a francia.

– Hát aztán, ha szabad kérdeznem – folytatta Sidney Smidt, a sütemény
feltalálója –, hisz Ön a szakács létezésében?



Igen, mennyi mindent nem látunk, mégis tudjuk, hogy létezik! De lássunk egy
hasonló frappáns példát!



Azt kérdezte egyszer valaki egy paptól:

– Tisztelendő úr, nem tudom elhinni, hogy nekem lelkem van.

– S miért nem? – kérdezte csodálkozva a pap.

– Mert nem látom! Csak azt tudom elhinni, amit látok.

– Rendben van – mondta a pap –, most gondoljon valamit. Mindegy, hogy mit.
Tetszésére bízom. Na … gondolt valamit?

– Igen, gondoltam.

– Nem hiszem. Én nem tudom elhinni, hogy kegyed valóban gondolt valamit.
Bizonyára csak úgy mondja.

Az a valaki először csodálkozott, majd dühös lett.

– De ha egyszer mondom és állítom, hogy gondoltam valamit. Ne tartson engem a
tisztelendő úr gyermeknek!

– Pedig barátom, én mégsem hiszem el.

– És miért nem?

– Mert nem látom. Én csak azt hiszem, amit látok.

A pap mosolygott, a kérdező megszégyenülten távozott.



Végül íme egy harmadik példa!



Egy előkelő társaságban hasztalanul igyekezett egy hitetlen férfi egy hívő,
vallásos nőt meggyőződésében megingatni. A nő bátran védekezett s pompásan
verte vissza a megismétlődő támadásokat a hit ellen. A hitetlen férfi, miután
látta, hogy minden hasztalan, a gúny fegyveréhez nyúlt, hogy legalább vérig
sértse a hívő asszonyt:

– Nagyságos Asszonyom, igazán nem hittem volna, hogy ebben a házban, hol annyi
szellemes ember van, az egyedüli legyek, aki nem hisz Istenben.

– Óh, csalódik kérem – felelte mosolyogva az asszony. – Kegyed nem az egyedüli,
a háziállataim sem hisznek Istenben, csak ők szegénykék nem tudnak még külön
dicsekedni is vele.



Szivontsik Antal hitvédelmi művéből idéztem (Krisztussal vagy
Krisztus nélkül, 1931) – mindnyájunk okulására. Mert ne feledjük, hogy a harcos
hitetlenekkel ellentétben a kultúra, a tudomány és a művészet nagyjainak
elsöprő többsége mindig is mélyen vallásos keresztény volt.