Télvégi csend
A nap tar ágakat színez,
a park még szürke és fehér.
A szél nem nyúl ma semmihez,
megfáradt, sóhajt s csendre tér.
Mereng magán egy sziklakő,
a tócsák hallgatag szemek,
s hol bokrok néma árnya nő,
a fűben rönkök fekszenek.
A pad mögött egy ronda folt,
vadászni erre macska jár.
Itt falta föl mit elrabolt,
apró pihéket rejt a sár.
A vízpart tépett rongydarab,
a sétány feslett barna sál,
s odébb, miként egy néma rab,
egy félénk szobrász álma áll.
