Ma, március idusán,
lelkesen kitűzzük a kokárdát, énekeljük a Himnuszt, és poharunkat emeljük földi
hazánkra. De vajon elég-e mindez ahhoz, hogy igazán hazafiaknak mondjuk
magunkat? Vannak, akik erre azonnal rávágják: nem! És igazuk van.

Akiknek
nem ingük, ne vegyék magukra, ámde oly sok honfitársunknál, valljuk be, mintha
tényleg elég lenne. Az igazi magyar akkor húzhatja ki magát e napon, ha az év
többi napján is maradéktalanul megteszi, vagy legalábbis igyekszik minden erejével
megtenni mindazt, amit hazája érdekei megkívánnak. A családban, munkahelyen,
vagy netán éppen hazája határainak védelmében. S ha ebből indulunk ki, ha
ilyetén tükörbe nézünk, már korántsem olyan biztos, hogy olyan büszkék lehetünk
önmagunkra.

Ezeket a gondolatokat tudatosították eleink legjobbjai is, kiváltképpen a két
világháború közti negyedszázadban. Pedig akkor még egészen más volt az emberek
felfogása szinte mindenről, mint ma. Akkor nem az számított valóban gazdagnak,
akinek minél nagyobb lakása, birtoka, autója, vagy minél több pénze volt, hanem
aki ismerte az
adott szó becsületét. Aki nem szégyellte, ha kérges lett a tenyere a
munkától, aki vasárnaponként nem kerülte el az Isten házát, aki egyszóval ember
s magyar volt.



Itt van a kezemben egy megsárgult kötet. Szerzője, Ligeti József (1902-1957)
atya leventeprédikációt tartalmazza 1933-ból. Az Arany János által szépnek,
aranyosnak nevezett leventéket tanította benne igazi értékekre. Egyik
prédikációjából (A
hazafias ifjú) idézek:



„Drága jó Fiaim! Miben áll a hazafiság? Nem szóbeszédben, mellveregetésben,
szavalásban, hanem cselekedetben. Vannak úgynevezett egynapos, két-háromnapos
hazafiak. Ezek március 15-én, október 6-án, hősök napján feltűzik a nemzetiszín
szalagot, mondanak esetleg egy-két pohárköszöntőt, azután isznak a haza
egészségére és vége a hazafiságnak egész esztendőre. Tudjátok, hogy kik az
igazi hazafiak? A
hétköznapi hazafiak, akik az egész esztendő minden áldott napján teljesítik
hivatásbeli kötelességüket, hétköznap éppúgy, mint ünnepnapon. Az
épület csak úgy állhat meg, ha minden téglája a maga helyén van és
beleilleszkedik az egészbe! A haza is csak úgy állhat fönn, ha minden egyes
polgára megállja a helyét és híven teljesíti mindazt, amivel az egész nemzetnek
tartozik. A test csak akkor ép, ha tagjai rendesen működnek, a nemzet is csak
akkor egészséges, ha az egyes polgárok szépen együttműködnek az igazság, jóság
szent nevében.



Az igazi hazafi
igyekszik minden tehetségét a köz javára használni. Önző,
kapzsi és erkölcstelen ember nem hazafi. Mikor Kolumbus Kristóf Amerikát
fölfedezte, használt a spanyol nemzetnek és egyúttal az egész emberiségnek.
Stephenson felfedezte a gőz alkalmazását és használt vele Angolországnak, de
egyúttal az egész emberiségnek is. Shakespeare mint angol, műveivel használt az
angol irodalomnak, de egyúttal egész Nyugat-Európának, melynek műveltségét
megóvta a pusztulástól. Szent Ferenc, mint olasz, használt Olaszországnak, de
az egész emberiségnek is.”



Bizonyára vannak, talán
nem is kevesen, akik minderre legyintenek: „unalmas papos beszéd!” Ámde nincsen
igazuk. Hiszen ha nem a köz javát szolgáljuk az év minden napján legjobb
tudásunk, tehetségünk szerint, mit sem érnek a március idusán elhangzó
szóvirágos, mellveregetős honmentő konferenciabeszédek.