Nem tudok aludni...

Nézem a kezemet. A tenyeremet, a kézfejemet. Ide-oda
forgatom. Elég ráncos, főleg a kézfejemen. Kissé vastagok az ujjaim és rövidek.
Azt mondják, apám keze. Igazuk van. Nézem az ereket. Elég jól látszanak. Ahogy
lassan ökölbe szorítgatom a kezem, és ahogy kiengedem, a bőr kisimul, majd
ismét ráncos lesz, kisimul és ráncos... És az életvonalam? Melyik is az? Soha
nem tudtam, honnan kezdődik, vagyis honnan kell nézni. Úgy csinálok, mint a
Terminátor a filmben: mozgatom az ujjaimat. "Élő szövet a fémvázon".

"Megmondta Merlin, a mágus;

meghalunk, mert megszülettünk." - írja egyik versében
Borges.

Amikor meghalok, megszakad a vonal. Nem lesz férfi, aki ezt
a kezet örökölje. Aki ezzel a kézzel dolgozzon. Aki ezzel a kézzel nőt
simogasson. Hihetetlen! Hihetetlen, hogy egyszer semmi leszek.

De ahogy igazából azt sem tudjuk, mi a Lét, úgy azt sem
tudjuk tökéletesen megfogalmazni, mi a Semmi.

A Semmi a Lét ellentéte, vagyis a Nemlét, ahogy Sartre
mondja?

De Sartre több értelemben használja a Semmit. Már maga a szó
sem egyszerű: "volt", "meg van semmisítve" - így csak
utólagosan lehet megragadni. A Semmihez az ember kell, csak az ember által
történik meg. Például használja negatív értelemben, ez a Nemlét, amikor az
ember a bevett társadalmi szokásoknak megfelelően, beletörődően él, így
autentikus léte nem "sugárzik", hanem egyszerűen rázárul. Ekkor
üresség tölti be az ember életét, szinte nem is létezik. Viszont a Semmi nála
pozitív is: az ember lehetőségei, a még meglévő űr, amit ki kell tölteni. És ha
ezt kitölti, akkor válik valódi emberi lénnyé. Egész addig, amíg ezt nem teszi
meg, csak "félkész ember". De ez kevés, nem elégedhet meg ennyivel,
mert folyton meg kell ismételnie, tehát folyton meg kell semmisítenie és meg
kell haladnia előző önmagát. Ha ez megtörténik, akkor szabadul meg a Nemlétből,
az értelmetlen és abszurd életből. Át kell szökkennie az embernek a
szakadékokon, a valódi Létbe. Ezért van az, hogy a Semmitől félünk, de egyben
vonz is. Sartre nagyon bonyolult, és csak egyetlen magyarázat a sok közül.

Vagy talán a Semmi a Csend? Mint Pascal rettenetes
Univerzumának "üres" csendje? Az ember fél a valódi csendtől és az
üres tértől - ez a horror vacui -, ezért ki akarja tölteni a csendet, folyton
zajong, rikácsol, rádió és Tv műsorokat szór az éterbe. "Tágítja" a
nooszférát.

Rengeteg elképzelés... Leonardo szerint a Semminek nincs
középpontja, se széle. Lao-ce szerint az ember élete a Semmi körül forog, mint
ahogy a kerék forog a kerékagy körül.

Na jó, nem folytatom...

Akárhogy is, tudjuk vagy sem, egy bizonyos: a Lét és a Semmi
titokzatos villódzása éltet minket. Mert ettől vagyunk valóban "mi",
és ilyenkor derül ki, milyenek is vagyunk valójában (ebben a villódzásban tűnik
át a lényeg belőlünk).

Heidegger szerint a Lét a Halállal való szembenézés
pillanatában valósul meg (ez a halálra irányuló Lét). Ennek ellenére számomra a
Lét mégis csak barátságosabb, mint a Semmi, mert inkább feltételezi az Életet,
ami kezeket teremt a felfoghatatlan időben, mint amilyen az enyém is.

Lassan olyan öreg és ráncos kezet, mint az apámé.

Pécs, 2012. november 17.