Éden
Most álmodom, láng lobban hófehéren,
s fénylő szemem nem kell elrejtenem.
Nem kérdezem, mint lett a föld az éden,
ringok, miként hajók a tengeren.
S nem ejt sebet hűs sziklák közt a bánat,
az arcod nézem, Isten megbocsát;
s hol szél ölelget lombos almafákat,
tükrödben látom lelkem otthonát.
