Vallomás |
Vigaszt kerestem annyi szájon, hogy érted így a bú ne fájjon. De, jaj, sehol se leltem enyhet, ahol szerelmem elpihenhet… Te kellenél… a lenge árnyad; a vállaimra tenne szárnyat szelíd, ragyogva tiszta lényed. Amint anyóka vén harangot, oly esdve várom én a hangod. S akárhol élsz te, reggel, este, a vágyam újra felkeresne… Litániám az égre zengem, hogy észrevégy s ne küldj el engem! Fogadj karodba, hűtsd a lázat, s örökre áld a hű alázat…
|