Kolev András egyik fotója alá...

Az árnyékom homokba hull,
süket a csend, nem hallja meg,
a gép kattan,
időre  gyúr,
már csak egy emlék-húr rezeg,

aztán a hangok újra élnek,
tetőm az ég, padlóm homok,
kispadon ülnek néma évek
és velük együtt hallgatok.

Vetés 2018 10 11