Lassan, tűnődve

Az
vagyok újra, aki nemrég,
talpon
száradt akácokért
járta
magában az erdőt,
és
barátainak jó szavakat,
könyveket
adott.

Akit
újra utolértek az esték
és
a nyirkos őszi fuvallatok,
s
pattogó tűznél vallatja a lelkét,
s
mint kályhában parazsat,
kotor
szavakat, gondolatot.

Aki
már hajlana a szóra,
s
elfogadja évszakokba hullva,
a
szerelmet, s a tiszta áldozatot.
Aki
már jobban, s többet hallgat,
fukaron
mérve mondatait,
úgy,
mint akit a rászakadt csönd
valamire
megtanít…

2018-11-26