Száztizenegy éve, 1908. január 8-án született a Kolozsvár melletti
Válaszúton gróf Czegei Wass Albert, magyar létünket talán legteljesebben
kifejező és átélő költő-író klasszikusunk, akitől még holtában is félnek a
szellemi életünket egyszer s mindenkorra felszámolni akaró posztmodern
barbarizmus hívei.

 Sohasem
tudják Neki megbocsátani, hogy világgá kiáltotta népe fájdalmát (Adjátok vissza
a hegyeimet!):

„Urak,
akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet! 

Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a
világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az
embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem.
Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet.



Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a
katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a
perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban s ők
benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az
igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s
ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet.



Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy
belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást,
ide-oda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek
ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen
játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot,
megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt,
fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet,
rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést,
fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és
elvesztett családot, csikorgófogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam
hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben..,
urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet.



Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a
világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen
kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen
nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek
magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei
azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük
azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet.



És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek
ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy
vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz,
ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.

Adjátok vissza a hegyeimet.



Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki
sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek
valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok
visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt,
hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a
hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a
világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a
játékban annyit, mint én. Adjátok vissza a hegyeimet.



Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és
hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok
cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De
mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a
törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jó szándék szűri
át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek
a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult és visszaadjátok a
hegyeimet.”



Eszük ágában sem volt s ma sincs persze visszaadni, azt csak
visszavenni lehet töretlen hitű emberként, magyarként, megfogadva
alapigazságait:



„Gyönge ember az, akinek ellensége sincsen.” (A kastély
árnyékában)



„A legtöbb bajt a butaság okozza ezen a világon.” (Átoksori
kísértetek)



„Háromféle ember van a világon: azok, akik a maguk urai,
azok, akik másoknak dolgoznak és azok, akik egyszerűen kerülik a munkát: akik a
maguk urai, azok a mindentudók, mert uralják a sorsot. Ők azok, akik városokat,
országokat, nemzeteket képesek felépíteni. Ők azok, akik a világot olyanná
teszik, amilyennek lennie kell.” (Eliza) 



„ Amikor én kimondom ezt a szót, hogy Erdély, ebben benne van
minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam,
vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Honából kivert harcos
maradtam, akit nem kell eskü kötelezzen hűségre. Véremben van. Minden
írásommal, minden beszédemmel, mindég és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért
az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet
azoké, akik ott maradtak, szenvedtek, és hűséggel kitartottak minden gyötrés,
megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök
még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, Isten
és ember előtti egyenlőség, tisztesség és emberszeretet földje.” (Zsoltár és
trombitaszó)



„Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi
sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és
szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek.”
(Magyar pólus)



„Állj be az emberek közé, a jó magyarok és keresztények közé
és küzdeni a gonoszok ellen. Meg kell mentsük ezt a világot fiam, ezt a kis
magyar világot, amit az Úristen reánk bízott.” (Egyedül a világ ellen)



„A feladatok ma még nagyobbak, mint azelőtt. Először is,
nemzetté kell emeljük újra a fél évszázados kommunista diktatúra során megtört,
hitét vesztett, néppé alázott magyarságot. Népünk nemzeti öntudatát kell
visszaszerezzük, mert ezen a földön csak nemzetnek lehet hazája. Föl kell
szabadítsuk Magyarország »fölszabadult « népét attól a félelmetes lehetőségtől,
hogy a jelen idők irányzatát követve a nemzetközi tőke rabszolgájává váljon,
nemzeti öntudatának végleges föladása árán. Széles körben ismertetnünk kell a
félrevezetett világgal a valóságos magyar múltat, s az igazság feltárása által
vissza kell szerezzük szétszakított népünk önrendelkezési jogát.” (Magyar
örökségünk)



„A bolsevik egy olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele
van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkozik, mint ő,
mindenkit gyűlöl, aki jobb körülmények között él, mint ő és mindenkit gyűlöl,
akinek van valamije. És akit gyűlöl, azt megöli.” (Ember az országút szélén)



„Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen.
Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli,
megerősödik.” (Csaba)



„Nincsen Nagypéntek föltámadás nélkül.” (Józan magyar szemmel)



„Kétféle ember van ezen a világon, az egyik karddal farag
világot magának, a másik ekével. De a karddal faragott világot egy másik kard
ledöntheti, s újjá faraghatja nagyon is gyorsan. Maradandót csupán az eke
farag.” (Kard és kasza)



„A magyar író feladata minden időben az, hogy írjon, szóban
és szellemben magyarul. Ha ezt teszi, nem kell politizáljon. Mert ha magyarul
ír, magyar szellemben, lelkiismeretének és felelősségének parancsa szerint s
nemzete iránt érzett aggódó hűséggel, ez már több mint politika. Ez már honvédelem.”
(Magyar pólus)



Amint az iménti idézetek is tanúsítják, hatásának titka
alighanem létünk metafizikai mélységeinek mégoly páratlan huszadik századi
irodalmunkban is egyedülálló magyarsággal való megfogalmazásában és az ehhez
szükséges erkölcsi bátorságban rejlik, egy olyan korban, melyben – sorstársát,
Marschalkó Lajost búcsúztató, 1968-ban mondott szavai szerint – „sokasodnak a
törpék s az óriások rendre kivesznek”.