Éjfél van: a nyüzsgő lelkek elpihentek,
s mint az álmodó tenger: mély a csend,
a bűvölet a megfáradt világra lebbent,
mézízű kedvesem, csak én vigyázlak ébren.
Most lényed finoman hangolt húrja
nem pendül zordan a remegő gondokra,
csak fény van, fény mindenhol és glória
mely nemes, hű szívedből szökkent,
mit ámulva csodálok! Vagyok szerelmes lélek,
örömtől zengő, lázbeszédű, szenvedélyes
szavakkal téged hívlak, te unhatatlan kedves,
a világmindenségen számomra legszebb.
Tündérmeséket idéző szerelmed
a puszta sivatagot is ligetekkel szenteli meg,
és amint édes hangod engem meglelt,
bolond gyávaságom hirtelen köddé lett,
sebeim enyhültek, lelkemből a kín kiszállt.
Egyetlenem, szelíden uralkodsz életem felett,
és több vagy nekem, mint a bűntelen virág.
És ha tudnád, ó Istenem, mily tömérdek
édes jelző jut eszembe rólad! Végtelen színei
köréd fonják az áldó nap áttetsző fényeit,
vezényelhet engem akár száz önző, vak érdek.
Örömmel és büszkeséggel töltöd el szívemet,
hol azelőtt csak bánat és homály rejtezett,
s most ugyanonnan nyugalom árad, lélegzem,
hisz oly nagyon szeretlek kedvesem,
te vagy egyszerre életem és a végzetem,
szebb vagy mint azt bárki elképzelte,
s én az istenfélő áhítatban egyre csak csodállak,
új erőt ad drága hangod lágy suttogása,
a gyönyörűség, mely akár az ezüst, cseng.
A halhatatlanok irigyek, bárhogy van is,
pedig ők mind-mind a szerencsének fiai,
de rám joggal féltékenyek, hisz igazi
fogvatartóim mennyei-szép szemeid,
a szerelemre buzdítók, és az enyémmel
ölelkezve zavarba ejt azoknak szépsége.
És mikor szűzies, lágy ajkad félénken
fülembe suttogva megvallja édes,
hótiszta szerelmét, mit irántam érez:
hangod számomra egy sóhajtásnyi élet,
és ígéreted kitűntetés, drága gyönggyel ékes.
Hát tündökölj, te csodás nap,
mely szép vágyamnak koronát ad,
s már a gond messze elmarad!
Hogy maradéktalan az öröm,
már mindig társam a fényözön,
ezentúl arany csillan a kövön,
bánatom héját örökre föltöröm!
Talán most alszol, és álom csiklandja
puha karjaidat a mély nyugalomban,
s közben halkan, nagyon halkan
szívünket halljuk, együtt dobban.
A szándékot Isten teremtette,
a legtisztább vonzás keltette életre,
ugye érzed, ez a szerelmek legszebbje;
most pihenj hát, te pompás lélek,
merülj alá álmaid mély tengerébe,
Levante-i szerelmem, érted égek.
José María Heredía : A mi amante
Es media noche: vaporosa calma
y silencio profundo
el sueño vierte al fatigado mundo,
y yo velo por ti, mi dulce amante.
¡ En qué delicia el alma
enajena tu plácida memoria!
Único bien y gloria
Del corazón más fino y más constante,
¡Cuál te idolatro! De mi ansioso pecho
la agitación lanzaste y el martirio,
y en mi tierno delirio
lleno de ti contemplo el universo.
con tu amor inefable se embellece
de la vida el desierto,
que desolado y yerto
a mi tímida vista parecía,
y cubierto de espinas y dolores.
ante mis pasos, adorada mía,
riégalo tú con inocentes flores.
¡Y tú me amas! ¡Oh Dios! ¡Cuánta dulzura
siento al pensarlo! De esperanza lleno,
miro lucir el sol puro y sereno,
y se anega mi ser en su ventura.
Con orgullo y placer alzo la frente
antes nublada y triste, donde ahora
serenidad respira y alegría.
adorada señora
de mi destino y de la vida mía,
cuando yo tu hermosura
en un silencio religioso admiro,
el aire que tú alientas y respiro
es delicia y ventura.
Si pueden envidiar los inmortales
de los hombres la suerte,
me envidiarán al verte
fijar en mí tus ojos celestiales
animados de amor, y con los míos
confundir su ternura.
o al escuchar cuando tu boca pura
y tímida confiesa
el inocente amor que yo te inspiro:
Por mí exhalaste tu primer suspiro,
y a mí me diste tu primer promesa.
¡Oh! ¡luzca el bello día
que de mi amor corone la esperanza,
y ponga el colmo a la ventura mía!
¡Cómo, de gozo lleno,
inseparable gozaré tu lado,
respiraré tu aliento regalado,
y posaré mi faz sobre tu seno!
ahora duermes tal vez, y el sueño agita
sus tibias alas en tu calma frente,
mientras que blandamente
sólo por mí tu corazón palpita.
duerme, objeto divino
del afecto más fino,
del amor más constante;
descansa, dulce dueño,
y entre las ilusiones de tu sueño
levántese la imagen de tu amante.
