Mozdulatlan
volt, hogy szerettek, újra képzeled.
Magad sem érted, boldogít magányod,
s kezedre gyűröd mind a két zsebed.
Tollat szorongatsz, alkut kötsz a csenddel;
gyávább vagy annál, mint sem gondolod.
Elfutnál, mégis mozdulatlan fekszel,
s felülről nézed hűvös homlokod.
