„Az idegen szép!” De
sokszor hallottuk, hallhatjuk. És a valóság? Amikor Franciaországba viszik ki a
magyar paradicsomot és onnan viszont a selejteset hozzák ide feldolgozásra?
Aki
csak egy kicsit is ad önmagára, példát vehetne az állatvilágról. A medveanya
sem a farkaskölyköket vagy az újszülött bárányokat pátyolgatja. Kizárólag csak
az övéit. Van ugyanis olyan, hogy önszeretet. Jézusi tanítás ez. „Szeresd
felebarátodat, mint tenmagadat.” (Mt 22,39)
Valami nagyon nagy baj van a világgal. Ismerek sokakat, akik lakótelepen
élnek és gyermek helyett kutyát, macskát, aranyhörcsögöt, és egyéb jószágokat
tartanak. Sétálni csakis ölebükkel mennek. Gyermekük nincsen. Minek? Az csak
gond és nyűg.
Aquinói Szent Tamás mondja, hogy minden lény csak a saját létformája szerint
lehet önmagával azonos, és Isten nem rombolja le az emberi természetet, amit
saját maga alkotott, és ami éppen ezért – jó. Tehát aki magyar, ne holland
paradicsomért, venezuelai paprikáért vagy kínai fokhagymáért álljon sorba,
amikor van magyar is!
Persze tudom, ha ezt mondom, sokan egyenesen hülyének néznek. Állatellenes
vagy! Ellensége vagy a modern civilizációnak! Az őskori, ókori, vagy középkori
világ reinkarnációja vagy!
De irigylem ilyenkor eleinket... Idézek egy megfakult műből:
„Pártold mindazt, ami
magyar! Valamint a katholikus magyar hajadon szeretni fogja bármely idegen
országbeli embertársát is, de azért mégis természetszerűleg első sorban a saját
nemzetbelijét szereti és segélyezi, azon meggyőződésből kiindulva, hogy minden
nemzetbeli szeresse és pártolja első sorban a magáét: úgy első sorban pártolja
a saját hazájában termett termékeket és készített iparcikkeket is. Mert
ha a Magyarországon termett búzát nem vásároljuk, hanem előnyt adunk az éppen
olyan minőségű külföldi terménynek, akkor nagyon sértjük hazánk közgazdasági
érdekét, miután az itteni termény azáltal nemcsak hogy árát veszti, hanem
megengedjük, hogy ide a külföldi termény hozassék be s ezáltal pénzünk
külföldre vándoroljon. A magyar, amennyire csak lehetséges, segítse magyar
honfitársát. Áll ez még inkább az ipari termékekre. Avagy nem bűn-e, ha például
itt a hazában kitűnő bútor-asztalosok készítik a szebbnél-szebb bútorokat és mi
azért csupa megrögzött rossz szokásból mégis Bécsből hozatnók sok száz forintra
rúgó bútorainkat. Hát hogyan várjuk akkor, hogy becsületes iparosaink s általuk
a magyar ipar is boldoguljon, ha a hazai rovására indokolatlanul pártoljuk az
idegent.”
(Cziklay Lajos: Katholikus hajadonok könyve. Jó tanácsadó az élet minden
útjára. Főpásztori jóváhagyással. 3. kiadás. Budapest, 1892. Szerző
kiadása-Hunyadi Mátyás Műintézet, 147.old.)
Profetikus sorok. Csak
kérdés, miért nem tanulunk belőlük végre?