Kivájt engem az éj foga
a saját fejfámból,

halpikkellyel szegeltek fel

engem e világból.



A kopoltyú éle alatt

pengék virágoznak,

lábammal a fejem fölé

drótszárra akasztnak.



Csengettyűzzél velem világ

holt csillag csontokkal!

Fejemtől kong a téridő

szívem után sokkal,



s e létsíkon a Hol-d-ere

okkal fagy forrássá,

bugyogva állong figyelve

magát szülve Mássá.



Mennyi szívnek faragása

fordul az anyagba,

negatívján Király a kék

úri hullámhossza.



Szívek árján lenge háló,

kereszt-guzsaly rostja

a Teremtő szeretete

e pókiga ostya.



Pehely testű fonott kalács

értünk töretett meg

s halait morzsával hinti

halászunk, az Öreg.



S e kék vízben az én szívem

vérré töri a fényt

s az Ő szívén dobogja el

az egyetlen reményt.



Hímes ikrán támadok fel

iker koronában!

Kiöntött a locsolóvíz

a róka lukában!



Világtojást hagymahéjjal

festi a Mária

s aranymetsző fogvájója,

ki az Istenfia.

2018.10.14. Badacsonytomaj-Szombathely