A régi ugaron
„Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.”
/Ady Endre: A magyar ugaron/
Roppant-nyarú Magyarország,
új Csák Máték zászlai lengenek,
s a szolgahad éljenez verejtékszagú éjjelen,
s helytől-helyig ingázik a szakértelem,
megannyi magyarul beszélő szerszám
rakja serényen a díszes térköveket, téglát,
régi vonalra új síneket. Engedelmes a táj,
kéz alá hajlik, jajtalan adja magát. Látni
az útról menetoszlopaik: autópálya Magyarország.
Nyárba szállt a fesztiválipar is,
Eldorádó minden szegleten, pántlikás
vízfejek gyűrűznek szertelen,
s úton van, s hirtelen ott terem, s zenél,
miközben lepusztult külvárosok menetelnek
végzetük felé, s Kispest szélén gazban áll
egy temető a traverzek között,
s a füstölgő géptömeg csak tülkölve özönöl.
Szédelegve jár az őslakos proli, öreg idegenként
lődörög a meghagyott díszletek között.
Csak a tested van itt, és őrzött múltad még jóra andalít.
Toronydaru-Magyarország, szétvert kövek
felmart földeken, s az új mederbe préselt vizek
még engednek neked.
S a boldog kevesek, a nyegle tízezer,
Egoturisttal járja útjait, s „ez az önmegvalósításba
süppedt világ” feledi a többség gondjait. Közösségi
gondolat? Ugyan! Másra vár ma valamennyi
érzékletes kapcsolat, s napi haszonkulcsok nyitják
a jelent. Az ego jövőre tervez, hiszi, hogy holnap
is lehet itt keresni eleget, hisz „csak áru és árulás van.”
Közben a költő szóért kutat, amit értenél, de kinek is
mutathatna ő ma már más utat? Aki figyelne rá vágyó szívvel,
s akinek homlokán talán az Isten ujja, de kinyújtott karja
új Szodoma felé mutat. Érzi belül, hogy egy út maradt,
amely az ellenkező irányba tart, s egyre keskenyebb,
szinte csak nyomnyi az ösvény, amely felfelé halad.
Szerverrendszer-Magyarország, hibrid technikák,
törmelék- Magyarország, csóró urak, langyos
nyomorúság. Endre úr, ha újra köztünk járna itt,
ostorral verné ki az ólból a kultúra kufárait.
Mert minden hajnal elvadultan csöndes,
az utcán nincsen árnyék, stuccolt fák közé
szorult a nap, mint egy ágrólszakadt lelenc.
„Oly korban” vergődik most a költő, hogy
inkább suta dalt nyög, hogy megéljen, s a néma
csikó nem nyerít, díszhal csupán, amit mulatságra
tart magának a gazdasági elit.
Csak a múlt igaz, s tegnapi csöndje
ma is átöleli lelked, mert maradnod csak azokért kell,
akik egy másik jelenben veled, s érted élték az életük,
s felmutatták az égre fénylő szívük áldozati kelyheit.
2019-07-22
