" Jézust miközben elvezették, megfogtak
egy bizonyos Simont,
Cirenéből valót,
aki a mezőről jött, és rátették a keresztet,
hogy
vigye Jézus után. A nép és az asszonyok nagy sokasága
követte
őt, jajgattak és sírtak miatta. Jézus odafordult hozzájuk,
és így
szólt: Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok!
Magatokat
és gyermekeiteket sirassátok!...
Vele
együtt vittek két gonosztevőt is, hogy kivégezzék.
Amikor
arra a helyre értek, melyet Koponyahelynek neveznek,
megfeszítették
őt és vele a gonosztevőket is,
az
egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus ekkor így szólt:
'
Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.'
- A
hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön,
kilenc
óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen
kettészakadt.
Jézus ekkor hangosan felkiáltott:
'
Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet! '
E
szavakkal kilehelte a lelkét. "  (Jn
23)

   A XII. század és minden idők különleges
szentje,
Assisi
Ferenc egyik alkalommal mikor a templom körül sétált,
sírt.
Szembe jött vele barátja. 
"
Miért sírsz Ferenc testvér? " - kérdezte.
Ferenc
válasza:
"
Siratom a mi Urunk szenvedését s nem szégyellném
az
egész világot bejárni, hogy velem sírjanak sebein..."
---
Nagyböjt van. A keresztény/keresztyény emberek
40
napon át Jézus Krisztus szenvedésére gondolnak. 
Gondolnak?
Szívüket érinti a Fájdalmak Férfiának kínja?
A
keresztúton kísérte őt Édesanyja, aki együtt sírt a síró asszonyokkal.
Az
eszünk mennyi kérdést feltesz most vagy bambán közömbös.
Most
engedjünk szívünknek, hogy érezzen és kérje a Fájdalmas Anyát:

                    " Add meg
kérlek, hogy míg élek,
                         Együtt
sírjak mindig véled
                              S
azzal, ki fán eped.
                         A keresztnél veled
állni,
                      Gyászban
veled eggyé válni:
                                Erre
űz a szeretet. "

Lelkünk
könnye minden érzés, gondolat,
amellyel
együtt sírunk mindazokkal,
akik
könnyek nélkül ugyan, de sírnak Jézus szenvedésének,
szenvedő
embertársainak fájdalmán...

                  MEGFESZÍTETT URAM, JÉZUS!

Emberek
körülötted, szenvedésed okozói, résztvevői. Emberek, - arcok.
Látjuk
őket. Látjuk Júdás áruló, Péter tagadó,
Pilátus
kétkedő, Heródes gúnyolódó, Barabás gyilkos arcát.
 --- 
Látjuk, lássuk, Péter sírásban tisztuló, a lator,
Dismas
bűnbánon reménykedő, a kivégzést
felügyelő
Százados villámfelismerését,
'Jézus
igaz ember', Arimetai József és Nikodémus bátor,
a
Fájdalmas Anya gyötrelembe mélyült arcát...

    Arcok kavargó áradata körülötted, és Te
középen,
keresztmagasságban
fölöttük, fölöttünk.
A TE
MEGÜTÖTT VÉRES ARCOD,
melyen átsejlik az Irgalom,
a
Megbocsátás, a Szeretet mennyei Atyád iránt
és
minden ember iránt. Imádom arcodat Uram!
Kavargó
arcok áradata kereszted körül, itt és most.
Keresztedről
rám tekintve, milyennek látod arcomat, Uram?

              JÉZUS,
KERESZTRE FESZÍTETT!

   Hogyan is tudtál és tudsz mentségére sietni,
bocsánatot
kérni a gúnyolódóknak, a káromkodóknak,
gyilkosaidnak?
Hogyan is nem hasonlasz meg "embervoltoddal",
Te
magad is egy az emberek közül?
Gonosz
az ember? Ha rád nézünk, ha keresztedről ránk nézel,
benned
az ember isteni titka!Te azt is tudod, látod,
hogy
a bűnben összetört emberi szív salakja alján
még
izzik egy parányi parázs, mely kegyelmed fuvallatára
fellobban
és betölti a hit, teljessé teszi a szeretet.                                                                                                                                                                                                                                 Assisi Szent Ferenc élettörténete azt is
elbeszéli,
hogy
egy alkalommal, amint hosszan szemlélte Jézus szenvedését,
kezein,
lábán, szíve felett felpiroslottak Krisztus sebei.   
A
stigmák kegyelmében részesült.
Mi
magunk is, ha szemléljük a Keresztre Feszítettet
lelkünkön
felpiroslanak szent sebei.
Szenvedésének
részt-vevő tanúi  -ne okozói!- legyünk,
hiszen,
aki Vele szenvedünk, általa meg is dicsőülünk.
A
Krisztus-hívők felfoghatatlan és csodálatos titka.
Pál
apostollal valljuk és akarjuk:
"
Hasonló akarok lenni hozzá halálában,
hogy
eljussak a halálból való föltámadásra. "
(Fil.3,1.)

( Az
idézett versszak Todi Jakab "A fájdalmas Szűzről"
szóló himnuszából való Sík
Sándor fordításában. )