Az az arc, mely mélységes régről
bukkant fel, velem volt a kezdetek óta.
Mindig ugyanakkor, ugyanazon
utcaszegleten jött felém. Megőrizte
még, s óvja azóta is ártatlan örömeink
hótüneményeit, s a tegnapi ágak
hajladozásait, pihe fények mélyén
égő tekintetek szótlan varázslatait,
s az örök álomba hulló hópelyhek
koppanását az ablakpárkányokon.
Szeme tiszta, álomba-igéző, barna,
mint az anyaföld, s ha rám pillantott
gyermekké tett újra, s kisimult az ököl.
S lám a csodák szembe jönnek véled.
Amikor már nem rejthet el semmi sem,
a régi utcaszeglethez érve, ugyanaz
a csendes, örök-szép gyönyörűség
jön veled szembe, éppen úgy, mint volt,
s az alkonyi nap vére átcsordul
a lebontott tűzfalakon. 
Hazaértél.

2013-02-25