A vízcsobogásba is bele
lehet bolondulni, ha sokáig hallgatja az ember. Éva ezt egy újságban olvasta
körülbelül három hete, s most saját magán tapasztalhatta a cikk igazát.

A szobát, ahol
albérletben lakott csak egy vékony fal választotta el attól a bizonyos csaptól,
amely kitartóan tépázta az idegeit. Legalább két órája, hogy álmatlanul
hánykolódik, s az a bizonyos csobogás nem akar szűnni, egyre csak erősödik.
Monoton, kiszámítható és mégse tud ellene semmit se tenni. Ez az éjszaka már az
ördögé! Nem az első, s nem is az utolsó. Kipp… kopp… kipp… kopp… kipp… Az élete
is ilyen, mióta elvált, ugyanilyen szürke, egyhangú dolgokkal, csak egy kicsit
több hang variációjával. Már négy éve! Uramisten! Minden nap ugyanaz történik,
vagyis semmise történik. Elvált közös megegyezéssel, mert nem akart a férje
útjába állni. Négy éve, hogy nem szeretkezett. Azóta csak a munka, néha egy
könyv, esetleg egy mozi (egyedül vagy a munkatársnőkkel) és alvás, alvás. Most
az se! Kipp… kopp… kipp… kopp… Ebbe is bele lehet bolondulni!

Éva
most egy presszóban ül. Ki tudja, már hányadik vermutját iszogatja. Mellette
egy férfi az ő kezét szorongatja, s beszél, beszél. Éva nem figyel rá, csak a
kezét nézi, azt a még majdnem idegen férfikezet, az ő kezén. A szavak, amik
felé indulnak, nem jutnak el a tudatáig, megbotolnak a két egymásba fonódó kéz
síkjában. Testét valami nagyon régről ismert bizsergés hatja át.

Hallgat és vár. Vár, hogy
elinduljon egy mozdulat és egy csókban fejeződjön be, az ő csókjuk-ban. Ő nem
mozdul, vár. Érzi, belepirul a várakozásba. Még szerencse, hogy az egész termet
piros hangulat fény tölti be, s így nem feltűnő. Milyen hosszúnak érezte az
időt, amíg elindult, de elindult, s újra elindul törvénytelenül és szabadon az
a csókban befejeződő mozdulat. A mozdulatok közben szóáradatok özönlenek Árpád
ajkáról, amikből csak az igék jutnak el Éva tudatáig.

- Kívánlak!

- Akarlak! Akarom!
Akarom!

Ő nemet akar mondani, de
a száj más hangokat formál:

- Hol?

Már jócskán elmúlt éjfél,
mikor kijönnek a presszóból, s elkezdik keresni a "hol"-t. Először
Árpád barátjához mennek, szinte rohannak. A lépcsőházban megállnak,
csókolóznak, majd felmennek a másodikra. Becsengetnek egyszer, kétszer,
háromszor. Semmi. Nincs otthon. Lefelé is csók, csók, csók. Egyre
türelmetlenebbek az ajkak. Tétováznak, hogyan tovább? Árpád a pince felé indul.
Éva követi. Lent a két kabátból ágy formálódik, a pulóverekből párna.
Kihámozzák egymást ruháikból, s utána hagyják, hogy had sodorja őket a vágy.

Reggel Éva ébred fel
hamarabb, a feje még nehéz a tegnapi vermutoktól. Ez az éjszaka is az ördögé
volt,

De mennyivel másabb, mint
a többi. A lépcsőházban felgyullad a villany. Léptek.

Kipp… kopp… kipp… kopp

Ebbe is bele lehet bolondulni!