Nagy csönd ölel, magamnak én jutottam;
boncolgatom, miképpen és miért.
Tükrömből arcom bámul rém unottan,
nem sejthetem, mindebből mennyit ért.

Az ablakomból minden választ látok,
falam kopott, engem sem rejteget.
Így lesz, mi áldás, egycsapásra átok:
rám dönt az éj egy felsebzett eget.

Időm elég, várok, nyugodtnak látszom,
de álmosít, ha nincs mit mondanom.
A lámpafénynek meghagyom, hogy játsszon:
színezze szépre képzelt holnapom.

Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán