Nemet mond néked ez a kor,
és nemet mondasz te is reá,
esélyed sincsen, az arányok
eltolódtak, végtelenül üres a határ.

Csönded szava szól rád, s az út,
amelyen jársz, a tiéd maradt,
emlék kísér egy örök szeretetről,
lélekről, ami még tartja válladat.

Lettél e kor partizánja, akit nem
kötnek romlott illúziók, akinek
fáj még a zöldülő befejezetlenség,
a vén házak gyom verte magánya,

és aki még látja, hogy hol törött el,
s meddig tartott a sejtelmes lendület,
a mozdulat, mint szakadt szét, s a munka,
mint annyi terv a múltban, füstbe ment.

A szerencse jóságost nem kísér,
és a bátrak most is korán halnak,
s az önhitt arcokon a pillanat heve
habzik, amíg ellobban az akarat.

Ki tudja meddig tarthat a törtető ego
tomboló ámokfutása, hány élet-búcsút
roncsolhat még méltatlanná a tébolyító
közöny elgyávult, néma árulása?!

A felejtés görcsei között hezitál rég
az indulat, s talán megbocsát nekünk
a nyár, akár a Fennvaló, aki elenged
minden tartozást, hogy életben maradj.

Csak ami a tiétek volt, annyi az igaz,
tegnap és ma ugyanaz, s megmarad
ameddig  maradhatsz,
őrzöd, s megőriz,
míg lesztek újra együtt közös álom-akarat.

Mint előtted annyian, nemet intesz te is
jelenedre, mely szelíd jövődet szeli szét
irgalmatlanul, s rendre felkopik az álla
annak, aki errefelé csak dolgozni
tanult.

Alku sem alkonyul rád, nemet intesz.
Partizán vagy, nem tehetsz másként.

2020-08-16