Ősz lett megint, gyakrabban fáj a térdem,
a kerti munka most másként nehéz.
A dolgaim mind sürgetőbbnek érzem,
ha délután a nap felém se néz.

A szél bolond, a hullt levél temérdek,
a sápadt fűben varjúpár kutat.
Bokrok között a csendhez csendek érnek,
s rózsák felejtik pompás lángjukat.

Bealkonyul, kevés a könnyű vászon,
a vállaimra kardigán terül.
Nem űz a kényszer, légyre sem vadászom,
csak egy kering az ablakon belül.

A híg teát a sűrű rumra mérem,
az asztalon szalonna és kenyér. 
Beszél a naptár, más a véleményem:
minden napom egyformán kincset ér.