Időbe mártott ecsetjével,

lombja befesti a teret,

árnya megárad feketével,

benne a fény így megered.

Repdes az ernyedt leveleknek

fel-felaranyló libegése,

átszővi kristály-erezetnek

földet üdítő cseregése.

Bánya a szemnek, zokogó ősz,

szél hasogat fény rögöket,

mit égkoszorú szálaitól bősz

föld sűrűjébe kötöget.

Vedlik az erdő, konok
ég-szer,

sok pici templom, pihe váza,

mint hóban a szent kép, ez a gyógy-szer,

szerkezetével tövig áldja.

Hull imaszőnyeg, szövet
ostya,

kántor a holló, recitál,

révül a fáknak íze, rostja,

csonka feszében meditál.

S majd figyelemnek, fagya
húzza

össze a bölcs várakozást.

Nap rövidül, de a földbe a hossza,

kiteríti derébe: ragyogást.

2018.09.21. Vonat Szombathely-Tapolca