Julcsinak

Tavaly, tavalyelőtt, évszázada már,
mielőtt alámerülnénk az idő archaikus mélységeibe,
tűnődő töredék, résznyi egész, egésznyi rész:
honnan, hová juthatunk el így, ahogyan vagyunk?

És belemegyünk a sötétszemű, aranyhajú őszbe,
tegnapi szédületben, szemben az októberrel,
rőt évek, feledhető nemzedékek után, a sáros utak is
újra szépek, mert életünk emlék, s emlékünk élet,

s a mű, hogy vagyok törődötten, szárazon, nem sírok,
nem siratok, csak a nevedet mondom: még itt vagyok.

2020-10-11