Julcsinak

Köszönöm, hogy
köszönhetem,
és már nincsen, ami
bántson,
tovább közös álmunk
vezet,
már nincsen mire
várnom… 

Próbáltam elképzelni régen,
hogy  milyen lesz az,
amikor
már több van mögöttünk,
mint amennyi előttünk lehet,
s most dűlőutakon jár az idő,
zilált évek zörögtek el s csupán
az a néhány maradt makulátlan,
melyeket veled tölthettem el.
Sejthetetlen a vihar fedte kép,
valamiért itt vagyunk még,
bár nem értjük a miérteket.
Ott van a válasz rejtve, mélyen,
abban a hordozó tenyérben,
s mi csak megsejtünk olykor,
kegyelemből néhány részletet.
Létünk töredék, s e vándorúton
több nem is lehet. A konok hit,
amely sohasem rendül, tépázza bár
oly cinikus végzet is, az élő reménységre,
szeretetre mindig emlékezik
a szív.
Nincsen más és nem is lehet soha,
s te sem lehetsz olyan ostoba,
hogy elvesztegesd azt, ami igazán a tiéd!

2020-02-21