Barátaimnak
„Kisfiam, csak az első száz év nehéz,
utána már sokkal könnyebb lesz."
 /A nagymama gondolataiból/

 
Most,
amikor a Gondviselésre bízattunk,
hogy
kezdene velünk valami épet végre,
s
lassan tisztába jövünk a szavak jelentésével,
érezve
mélységes mélyüket, és oly erővel hallgatjuk el
őket,
s  érjük be kevesebbel, ahogyan az
igazság ránk eső
része
morzsolódik a földre a puszta lét igája elé.

Amikor
a tisztes, ősz hajú nénék és apókák is az utcára
kerülnek,
s könnyedén odavetett félmondatok között
bukdácsol
a tönkrevert lélek, míg végleg ködbe fullad
s
elenyészik a november, amikor ellepnek minket a gépek,
s
nem akarnak kitisztulni a képek, amikor árnyat lopnak
a
fénybe, s velünk játszanak kisded játékokat, láncra verve
a
hajnal kutyáit, s kihajóznak a zátonyok is az éjszakák
tenger-magányába,
ahol a gyűrt szélű habok fordulnak délnek.

Amikor
tiszta bizonytalanság költözik beléd, s nagy rendeket vág
a
kaszaél, s elhullik mind, ki még ölelésre várt, és tétova csöndek
mélyén
kóborol az ég, szépségét széthordja minden 
koldusivadék,
és amikor
a hadra éhes, rekedt torkú vándorok az úton érnek,
s
kivirágzik kezedben a  türelem rózsaága,
s felmagasodik
a
pillanat benned, s hirtelen emlékezel, hogy mennyire szerettek,
s végre
otthonra leltél, mikor testesedő vágyad átváltozott szeretetté,
és
a tiszta, védtelen évek zálogaként tiéd maradt az ígéret: ne félj!

2020-11-29