Elönt a csend, és nincs erőm, hogy féljek,
nem mozdulok s az arcom vértelen.
A sóhajok, mint illanó esélyek...
Már útra kész, mi földet ért velem.

A kép sötét, halk sercegés a vásznon;
egy kéz megérint, hűvös, színtelen.
Csak tárgy vagyok, hiába többnek látszom,
mi úgy van itt, hogy közben nincs jelen.