Szellemnyomor
Üres gödörben szétdobált zajok,
tömény homályba mártott indulat.
Füledbe súgok, képzelődj, csalok,
te is lehetsz, a vers, akit mutat.
A nagy szavak pihegnek ujjamon,
sorok közül, ma egy se fárad el;
s ha arra vágysz, lelked feldúlhatom,
hallgasd, s az én a mélyben párra lel.
Ott kezdem ezt, hol hitted, vége lett,
a semmi sokszor mindent eltakar.
Lámpád leszek, megértsd a lényeget,
bízhatsz, feledni nem fogsz egyhamar.
Nem titkolom, kivel temetkezem;
kabátzsebembe, gazdag hála hull.
Csodát hiszel, ha meg-megráng kezem,
s velem felelsz bajodra válaszul.
