A tó vízét a bátrak összekenték,

halak szemén darabnyi csönd a nap.

A sápadt fűben alvók ajka szent-kék,

nyers álmaikba csont-madár harap.

A fákról ócska, rozsdás drótok lógnak,

a lusta szélbe vadvirág lehel,

s ökölnyi arcán néhány véres foltnak,

unalmat gyűr pár rózsaszín lepel.

A domb előtt kifosztott szobrok állnak,

tűz gyúl amott, lángok lelketlenül;

s szélén a meddő, füst ölelte tájnak,

egy félbolond magát szeretve ül.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)