A fal színes, szép, tervezett a látvány,

ki megfigyel, átlát az ablakon.

Rég nem merengsz a furcsa árnyak láttán;

lent díszletek, fent műanyag plafon.

Csak bólogatsz, kezed zsebedbe mélyed,

kérdezni mersz, a rendszer válaszol.

Illőn köszönt szerepre szánt személyed,

kiint feléd egy izzadt maszk alól.

A tükröt féled, túlmutatna rajtad,

lámpád köré képzelsz pár csillagot.

Azt gondolod, épp úgy lett, mint akartad:

veled marad, mi eddig ringatott.

Emlékeid időnként felkavarnak,

elméletekkel nyugtatod magad.

Bedőlsz egy aljas, gyártott képzavarnak,

mert elhiszed, csak így lehetsz szabad;

s hiába hát, hogy mindened feladnád,

akármihez kevés a sóhajod,

talán, ha majd valódi éned hat rád,

s még lesz miről s miért lemondanod,

lelkedre zárt szobád lebonthatod.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)