1.

Évszakaink egymás nyakára hágnak,
tél sem volt, s már tavaszra várnak
a sápadt liliomok, emberek, állatok.
Valami elmaradt, s hazatért végleg,
akár az el nem ölelt ölelések,
s a holnapba árad az, ami nem más,
mint pár hófolt, s jóságnyom a havon.

2.

Rozsdásodik a semmi bokra,
ága törik, hullik, pereg darabokra,
megkondul a templom tornya,
s szűk világunk minden holdja,
cizellált látszatunk leoldja,
s addig vág vastag rendeket a kaszás,
míg a szívben egyszer béke lesz.

3.

Mindegy már milyen falakat húznak
megtévedt Kelemenek, miből s kiknek,
miért emeltetnek vasalt betonokból
magos Déva várak, emlékművei a mának,
s miféle hamvak kevertetnek újmódi
habarcsba,
hogy harmadnapig az idők szeleit kiállja…

4.

Útjaim mostanában mindig arra visznek,
hol az örök mulandóság évei peregnek,
s vakolatkönnyeket hullajtanak egykoron
elhagyott
otthonok, árvuló,  hazányi házak, s emlékezni beléjük
régi lelkek, öreg árnyak szobáról szobára
járnak,
s az ablakon kinézve Édent látnak a gazos
udvaron.
Itt élek még, s érzem, hogy lelkem
lelkükkel rokon…

2022-03-06