(Édesapámnak)

Ezerkilencszázötvenben
tizennyolc évesen
sokadikként indult el
az útkaparó legkisebb fia

Vállán nem lógott tarisznya

Fülében még nem halkult el a háború

Szájában keserű íz volt az éhség

Cipője nagy volt

nagy mint a szegénység

Faluból föl a városba

egy kölcsönkért ötvenessel

Lelkében anyja szavával

"Fiam légy becsületes

ne ess el"

Tanulni akart

de álmait a valóság másképp húrozta

Ács lett (a szükség úgy hozta)

Azóta nincs egy nyugodt perce

lankadatlanul csattog a szekerce

padlót fűrészel

gerendákat visz-hoz

Lépcsőket ácsol a
csillagokhoz