Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem
magány-korbácsok csattognak feketén
annyira néznélek hogy fáj már a szemem
egy cédrust látok de az is csupa vér
Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem

Szelek
fúvogatnak fekete fuvolákat
csavargó csillagokat
terelget a Hold
érzem ízét még
az utolsó vacsoránknak
a szerelem
szájából kicsorduló bort
Szelek
fúvogatnak fekete fuvolákat

De Te rügyekkel
ébredj mindig mint a fák
tavaszt-váró
telet-sirató hittel
szívedbe másolom
a bimbóhasadást
bár magány-bozótok
szaggatják ingem
De Te rügyekkel
ébredj mindig mint a fák

Ó sorsom nekem
nem kell tüskekorona
csak Szerelmed
mit a csókod belém mart
csak ez a
százszor meggyötört rongyos csoda
a kohézió mi
minket összetart
Ó sorsom nekem
nem kell tüskekorona

Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem
magány-korbácsok
csattognak feketén
annyira néznélek
hogy fáj már a szemem
egy cédrust
látok de az is csupa vér
Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem