Ősz volt és
a város vérzett,
tántorogva
jött a reggel.
Ember arcon
sebhez ért seb,
s homlokukra
lőtt üreggel
álmok
haltak, füstbe fúltak,
s lángra
kaptak szörnyű múltak.

Pince mélyén
puszta kézzel,
egy püfölte,
egy csak állt ott.
Várta élte, mint
enyész el,
s vallatója
rákiáltott:
"Mondd,
hogy így volt, mást ne halljak!"
S tört a
csont, mint széltől gallyak.

Új világ
jött, szebb tavasz lett,
szent
szabadság, szólt az ének.
Közvetítés,
cifra bankett,
hinni
kellett félszemének:

egy beszélt
is, egy csak állt ott...
Mennyi aljas arcot váltott.