A holnapot ma itt hagyod,
kövekbe égett fényed.
Hiába őrzöm csillagod,
nem látod, el nem éred.

Elhullasz, mint a rőt levél,
a semmi csüng az ágon.
Mi még belőled bennem él,
ollóval körbevágom.

Onnantól eddig út vezet,
homálylik annyi lábnyom.
Kezem nem fog hideg kezet,
a hallgatás az átkom.

Féllek s magamtól rettegek,
itt állok talpig gyászban.
Emléked, mélyre vert szegek,
mit ér, ha nem vigyáztam?

Koromsötét és hófehér,
a könyvedet bezártad.
Minden betű a csendbe tér,
se színed nincs, se lázad.

(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)