Jézus és a Lator
" Vittek vele két kivégzésre ítélt gonosztevőt. Mikor arra a helyre értek, amelynek Koponyahely a neve, keresztre feszítették. Ugyanígy a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. (...)Az egyik megfeszített gonosztevő káromolta: " Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is. " A másik azonban feddő szavakkal rászólt: " Nem félsz az Istentől, hiszen te magad is ugyanazt a büntetést szenveded? Mi ugyan joggal szenvedjük tetteink méltó büntetését, de ez semmi rosszat nem tett. " Aztán hozzá fordult: " Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal. " Erre ő így felelt: " Bizony mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban. " (Lk 23,32-43)
A kép, amelyet az evangélium bemutat, döbbenetes. Az emberi gonoszság mily találékony mások megkínzásában. Nem elég, hogy halálra ítélik, vitetik az Ártatlannal a keresztet, hamisan vádolják, gúnyt űznek belőle, tövissel koronázzák, eszelős gonoszsággal kitalálják: keresztjét két köztudottan gonosztevő bitófája között állítják föl. Lássa a nép, gonosz Ő is a gonoszok között...
Ám az az Isten, aki "görbe vonalakon is egyenesen ír ", az az Isten, aki a rosszból is jót hoz elő, váratlanul úgy rendezi át a jelenetet, hogy a halálra ítélt Vesztes haldoklásában is megváltó. Míg az egyik lator káromol, a másikban mozdul valami, látva a vérző arc szomorúságát. Érzi, ártatlanul szenved, ő maga viszont vétkes. Méltán szenvedi büntetését, de ne bántsa senki az Ember Fiát. Fölsejlik benne, hallott erről a Jézusról, aki a bűnök bocsánatát hirdette, megváltást a lelkeknek, örök életet. Bizalommal kéri, emlékezzen rá. Bánat, hit, látszatokon áttörő remény tölti be. És akkor Jézus, aki a gúnyolódókhoz, a káromkodó gyűlölködőkhöz nem szólt, a Jó Lator felé fordítja fejét, légszomjtól gyötörten ígéri neki, még aznap vele lesz a mennyben.
" Egyetlen tiszta moccanása a szeretetnek, és megsemmisít egy egész bűnös életet " - vallja Mauriac. A bűnbánat, a megbánás egyetlen szava elég Jézusnak, hogy megbocsásson. Az az ember, aki " latorként ", elvetemült gonoszként került a keresztre, " szentként " halt meg rajta. - Mást nem tudunk róla. A hagyomány szerint Dismas volt a neve. Jézus hozzá intézett szavai alapján az Egyház szentjei között tiszteli.
Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe virágvasárnap, akik szerették és hittek benne, énekkel dicsérték. A farizeusoknak ez nem tetszett és követelték, Jézus tiltsa meg nekik az ünneplést. Jézus így válaszolt: " Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni. " (Lk 19,40) Vajon Jézus szenvedésén elmélkedve mit látunk és hallunk? Hallgatnak az asszonyok is, akik szeretettel kísérik, "csak" sírni mernek. Nos, ha ők hallgatnak, nem kövek, de a pogány Claudia (Pilátus felesége), a pogány Százados, a gonosz tettekkel terhelt Lator szólal meg. Ők védik, ők védelmezik, ők vallják igaznak! - Vajon ez nem Isten csodája?!
Megfeszített Jézus, magam is lator, de ha már az vagyok, jobbodon legyek, és induljon bánatra szívem és ajándékozd a reményt lelkembe, hogy majd tudjam mondani halálos ágyamon: Emlékezzél meg rólam haldokló Uram, és haldoklásomból boldogságodba emeljél.