Fenyőkoszorú három lila és egy rózsaszín gyertyával a karácsonyfa-állítás előtti hetekben – a legszembetűnőbben talán ez jelzi a keresztény világ most kezdődő szent idejét, az adventet. A szó a latin adventusból ered – adventus Domini, vagyis „az Úr eljövetele” –, és a november 30-hoz, Szent András apostol napjához legközelebb eső vasárnap kezdődik, egyszerre az egyházi évvel. De érdemes a szó betűinél közelebb merészkedni a Jézus születése előtti, négy vasárnapot felölelő időszakhoz.

A falun „kisböjtnek” is nevezett advent első vasárnapjával megérkezik hozzánk maga a karácsonyi ünnepkör is, s egészen vízkeresztig, január 6-ig tart. A karácsony napjáig (december 24. éjjele) tartó advent négyvasárnapos keretét a IV. században szabta meg VII. Gergely pápa.

Az idén 27 napos időszak legfőbb jelképe valóban a négy – 179 évvel ezelőtti első megjelenésekor még 23 – gyertyás fenyőkoszorú. Három viaszgyertya lila (viola), egy pedig rózsaszín; a viola a bűnbánatot, a fegyelmet és az összeszedettséget szimbolizálja, a harmadik vasárnapon fellobbanó rózsaszín gyertya pedig az „örömvasárnap”, az Úr eljövetelének közelségén való örvendezés jelképe. Az első vasárnapon tehát egy, míg a negyediken, közel az év legsötétebb napjához (december 22.) négy gyertyát gyújtunk.

Advent idején a katolikus templomokban a vasárnapok kivételével minden nap – jellemzően a munka- és iskolaidő előtt – hajnali szentmisét (roráté) mutatnak be. A nagyobb létszámú családokban kialakult egy olyan szokás is, mely szerint a családtagok nevüket papírlapokra írták, majd vakon mindenki kihúzza annak a nevét, akivel titokban jót kell tennie egy hétig. Ahol a létszám ezt nem teszi lehetővé, ott egyénileg mindenki választhat egy-egy szentet, akit „iránytűként” hordozhat egy hétig.

Bár a nagyszombati zsinatig, 1661-ig szigorú böjti előírások is érvényben voltak advent idején, ez az időszak nem elsősorban lemondások sorozata; sokkal inkább arról szól, amit megtehetünk. Gyakorolhatjuk a karitatív, segítő életvitel erényét. Módunkban állhat például átnézni ruhatárunkat, de más módokon is kereshetjük a lehetőségeket, hogyan lehet azok felé fordulni, akik szegényebbek nálunk. Az advent egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a karitatív tettek önmagukon túlmutatnak, ne csupán lánglobbanás legyen az azt övező lelkület, a növekvő fényből táplálkozhatunk a karácsony utáni időszakban is.

Az adventben nemcsak Jézus eljövetelére készülünk, hanem második lejövetelére is – nem egyszerűen emlékezünk a Megváltó születésére, hanem felkészülünk a világ végén ránk váró új találkozásra is. „Készítsétek az Úr útját!” – figyelmeztet Máté evangéliumában Keresztelő Szent János.

(MNO)