Tamás
Menyhértnek

I.

Dörgött is, esett is, majd hirtelen,
egy hosszú pillanatra elcsöndesült a
kavargó ég,
s kisimult a szél ráncos arca. Csönd,
végtelen pillanat.
Talán most, most kellene magunkba
szállnunk,
ebben a tökéletesnek tűnő pillanatban, s egy
esély,
egy remény, egy gondolat a társunk lehetne
végre.

II.

Rá senki se tekint.
Egymás akaratát féljük, a sötét világ
ítéletét,
amely nem ment meg és nem oldoz fel semmi
alól,
mint odafent a fény. Nem lépünk felé,
csak tántorgunk e mai kocsma udvarán…

2022-06-05