Borongok, búsulok, világomat féltem;
a menny távolodik, pokol közelében
éget a rettenet, ordít rám a bánat,
hogy nem kősziklára építettem házat,
hogy hittem szép szónak, méregbe
burkolva,
pedig jelet kaptam, lélekhez lapul ma,
de sok a kísértés, hittem szép szavának
tagadtam családot, apámat, anyámat.
Talán még nem késő, ők reményt üzennek,
a felhőkkel szállnak, levéllel zizegnek,
elhagytam szavukat, és a csábításnak
kígyóját követtem, zászlóját a mának,
a tegnap gödrében árnyak között háltam,
amit nem szerettem , éppen azzá váltam.
Borongok, búsulok, tollam rezeg tétlen,
hideg érintések üzennek egy késben,
hazugok kezében, szép véremre vágynak,
már nem hiszek nekik, ezért rám
vadásznak,
rejtsetek el engem, lélekben és testben,
hogy a hitetlenség bennetek ne vessen
ágyat a hazugnak, talán még nem késő:
-Éljünk szeretetben, ez az első lépcső !

                                                                   Vetés 2023 05 05


A kép Hilda Schnell alkotása