Papírköteg, ponyvasátor,
ha zsenge vagy, legyél bátor.
Ne elégedj a semmivel,
görnyed, aki sokat cipel.

Matrac sziszeg, hanyag-anyag,
csillog a szem, az agy kihagy.
Tapsra térdre, úgy ahogyan,
viccesen, de vér-komolyan.

Pisla lámpa lesz a hajnal,
csorog a nyál, ne nyögj zajjal.
Van kötelék, szabad a száj,
ami fontos, azt most muszáj.

Ügyes díszlet, tarka színpad,
az éj takar, mégis színt ad.
Egy komorul, egy lelkesül,
ez kint izzad, az meg belül;
s ha vérzik a nyúl a parton,
akad lavór, van még karton;
a holnapot karbantartom.

Jól csinálod, s jön majd más is,
régi a film, parafrázis.
Lehetsz csillag, na még egyszer,
felemelkedsz, hogyha fekszel.

Mint a kutyák, vagy csak hanyatt,
nincsen bűnöd, csepp se maradt.
Nézzél félre, az a lélek.
Ez egy projekt, beleférek.

Később ébredj, legyél sablon,
emlékekből sok maradjon.
Hazudj, ha kell a szívednek,
írj majd, és én megfizetlek.
A közösből akad elég,
megtérül a gyönyörűség.