Barátaimnak:
Jucusnak, Zsoltinak, Csabinak

 
Halk
szavú remény, merre jársz,
hová
vitt el innen a nagyhangú szél?

Ránk sötétlő május ölén, üszkös hajnalok
élén,
szívünk közelében, találkozunk újra, mint
régen,
Kőbánya szívében. Gesztenye-gyertya
virágban
fürdik az égbolt, zöld zuhatagban
rozsdálló orgona ég,
szélesedik a szél, s korán halt hősöket
mosdat a zápor,
s bőrig ázunk ismét együtt, mert oly kevés
a fény.

Mégis itt találkozunk újra, mint régen, s
rózsák égnek
Kőbánya vérző szívében, mint kivérzett,
alvó csillagok,
kormos, porlepte halmazok, pusztuló házak,
hazák, üzemek
csillagképei; lesántult időnk itt pihenni
tér, zölden pompázó
elhagyatottságunk arcvonásai kisimulnak
ezen az éjszakán,
s az országos nyomor itt felejtett
rongyaira rálép a szél.

Már ezért is itt találkozunk, mint régen,
mert emlékeink
velünk élnek csak tovább, s otthonra
lelnek Kőbánya
megfáradt szívében a porladó pillanatok
zsámolyánál;
a park padjain kornyadozó ismeretlen
életek felett vállad
árnyéka, új idők régi elhagyatottsága
öleli át a leszerelt
gyárakat, műhelyeket, gazdátlan ringó
hintaszékeket.

Itt velünk vénül minden, semmi sem
változott,
lét-kaszárnyák odvas udvarain bokrosodó
bodzák,
ecetfa lombok alá temetett mulandóság,
járdaszigetlakó
Robinzonok, magányos kisállatok, macskák,
és kutyák
között járok mikor az idő csörömpölve
nagyot zökken,
de együtt vagyunk, mint régen Kőbánya öreg
szívében…

2023-05-16