A csendjeid csak szétrobbant szirénák, a félhomály a fáradt, lomha köd. Magadba bújsz, régvolt időket élsz át, s mert csalni próbálsz, álmaink ölöd.
Szobád falára késsel ír az éjjel, hazudhatsz bármit, rólam olvasol. Én ott vagyok, hová te holnap érsz el; belátni ezt-azt, hidd el, volna hol.
Ne mondj nemet, itt vár a kulcs a zárban, szemedre tárok minden ablakot. Félelmeidnek fordíts hátat bátran, indulj felém s a múltat hagyd amott.
|